Robert Kiyosaki

Robert Toru Kiyosaki (Hawaii, 1947. április 8.), amerikai befektető, író, tanár.
Leginkább a Gazdag Papa márkanév alatt kiadott Gazdag papa, szegény papa sorozatban megjelent motivációs könyveiről, és egyéb kiadványokról ismert. Eddig 15 könyvet írt, amelyek összesen több mint 26 millió példányban[1] keltek el. Bár a kezdetektől saját maga adta ki műveit, az utánnyomásokat már a Warner Books a Hachette Book Group USA egyik divíziója jelentette meg. Napjainkban a könyvek a Rich Dad Press kiadásában jelennek meg. Egy időben három műve: a Gazdag papa, szegény papa, a Cashflow négyszög és a Gazdag papa befektetési tanácsai is a The Wall Street Journal, USA Today és a New York Times a 10 legjobban eladott könyv között szerepelt. A 2001-ben megjelent, a Gazdag gyerek, okos gyerek azzal a szándékkal készült, hogy a szülők megismertessék gyermekeikkel a pénzügyi alapfogalmakat. Létrehozott ezenkívül három Cashflow asztali, és számítógépes játékot és sok "Gazdag Papa" hanganyagot is.

Tanítások

Kiyosaki tanításainak nagy része a passzív jövedelmek létrehozását tűzi ki célul, olyan befektetési lehetőségek segítségével, mint például az ingatlanok, vagy különböző üzleti lehetőségek. Az ezekkel való megismerkedés végső célja, hogy az ember képes legyen fenntartani magát kizárólag ilyen forrásokból. Kiyosaki úgy definiálja az "eszközöket" (magyarul kifejezőbb vagyonnak hívni ezeket), mint olyanokat, amelyek bevételt hoznak, azaz pénzt raknak a zsebedbe, mint például a bérbe adott ingatlanok vagy üzletek, míg a "forrásokat" (magyarul kifejezőbb kötelezettségnek hívni ezeket), amelyekhez pénzre van szükség, azaz pénzt vesznek ki a zsebedből, mint például a saját lakás-tulajdon, autó, stb. Kiyosaki véleménye szerint a pénzügyi egyensúly nagyon fontos a gazdaggá válás folyamatában.
Kiyosaki "a pénzügyi műveltséget" a gazdaggá válás módszereinek ismereteként határozza meg. Azt mondja, az életben szükséges ismereteket és képességeket gyakran a gyakorlatban lehet a legkönnyebben megszerezni és vannak olyan fontos leckék, amiket iskolában nem lehet megtanulni. Azt állítja, hogy a formális oktatás főleg azoknak felel meg, akik alkalmazottak vagy egyéni vállalkozók akarnak lenni, ez pedig egy "ipari korba illő gondolat". Kiyosaki szerint a anyagi önállóság elérése érdekében ma már üzlettulajdonossá, vagy befektetővé kell válni, passzív bevételre kell szert tenni.
Kiyosaki gyakran említi a "Cashflow- négyszöget", amely egy függőleges és egy vízszintes vonallal négy részre osztott ábra, amellyel az embereket bevételük forrásai alapján osztja fel:
A: Alkalmazott - Valaki, aki más alkalmazottja.
E: Egyéni vállalkozó vagy kisebb üzlet tulajdonosa - Valaki, aki a saját maga főnöke.
C: Cégtulajdonos - Valaki, akinek saját cége van, amivel pénzt keres, általában olyan esetekre használja, amikor a tulajdonos fizikai jelenlétére nincs szükség.
B: Befektető - Valaki, aki pénzt fektet be, hogy később több pénzt kapjon vissza.

Könyveiről

Robert Kiyosaki – könyveiben saját igaz történetét, sikereit és kudarcait felhasználva – lerombolja a mítoszt, mely szerint a magas jövedelem az egyetlen út a gazdagsághoz. Közérthető módon megmutatja, miért nem várhatjuk az iskolarendszertől, hogy megtanítsa a gyerekeket bánni a pénzzel; elmondja, mit tanítsunk meg gyermekeinknek a pénzről, hogy jobban érvényesüljenek az életben, mint mi.

    Magyarul megjelent művei:
  • Gazdag Fivér- Gazdag Nővér - Két különböző út Istenhez, a pénzhez és a boldogsághoz (Emi Kiyosakival)
  • A gazdagok összeesküvése - A pénz 8 új szabálya
  • Kijutás a mókuskerékből - Hogyan lehet valakiből gazdag gyerek, ha követi a gazdag papa tanácsait? (Sharon L. Lechterrel)
  • Miért szeretnénk, hogy gazdagodj - Két ember - egy üzenet (Donald Trumppal)
  • Mielőtt feladnád az állásodat! (Sharon L. Lechterrel)
  • Fejleszd pénzügyi IQ-dat
  • Biztosíts pénzügyi előnyt gyermekeidnek
  • Gazdag gyerek, okos gyerek
  • Gazdag papa, szegény papa
  • CASHFLOW-négyszög
  • Gazdag papa - Adósság-kalauz
  • Gazdag papa - Üzleti iskola
  • Gazdag papa befektetési tanácsai
  • Gazdag papa próféciája
  • Gazdag papa sikertörténetei
  • Ki vette el a pénzem?
  • Visszavonulni fiatalon és gazdagon

Forrás: www.wikipedia.org